Mindig csak egy szó jár a fejemben. Egy rövidke, egyszerű szó. Ez a szó a Miért.
Miért mindig én? Kérdezik gyakran az emberek maguktól, ha valami rossz dolog történik. Mindig ez az első dolog, ami eszünkbe jut. Miért?
Soha senki nem tud rá választ adni. Lehet, hogy jobb is így, de azért jól esne, ha valaki néha elmondná, miért pont én?
Miért van az, hogy csak akkor szólnak hozzám az állítólagos barátaim, ha kell valami. Miért hiszik azt, hogy nekem nincs életem? Talán mert nincs is? De miért?
Csak a suliban lógok, és ott sem csinálok semmit. Néha úgy néznek rám, mintha felesleges lennék, mintha csak púp lennék az emberiség hátán. És gyakran én is csak ezt érzem, mert nem kapok semmilyen bíztatást arra, hogy egy kicsit is fontos lennék az emberek életében. Valószínűleg ezért van olyan kevés barátom, és még ezt a keveset is elveszítem.
Eléggé csöndes, zárkózott típus vagyok. Nem vagyok pszcihológus, de arra magamtól is rájövök, hogy ez azért van, mert nincs kivel megosztanom a bajaimat. Szüleimnek semmit sem mondok el, a suliban pedig nem bízok meg a legtöbb emberben, vagy félek, hogy kinevetnek. Igazából nem tudom, mitől félnék, hiszen senki sem tökéletes. Talán én vagyok az egyik legtökéletlenebb emberi lény a világon. Ugyanis ez az egész az én hibám. Itt sajnáltatom magam, miközben saját magamnak kerestem a bajt.
A lényeg az, hogy hajlamos vagyok teljesen elszigetelni magam a külvilágtól. Most is ez van. Napok óta nem voltam fent msn-en, és facebookozni sem szoktam mostanság. Az utolsó ember (a szüleimen, és a szomszédaimon kívül) az egyik barátnőm volt az, akivel beszéltem. Talán vele vagyok a legtöbbet. Benne bízok meg a legjobban. És ez hétfőn volt. Szóval napok óta nem komunikálok senkivel. Tudom, hogy ez rossz, de én így most jól érzem magam.
Szóval ennek az egész rimánykodásnak semmi értelme nem volt, de jól esett leírni...hátha valaki elolvassa...
